A Zagyva, a Tabán és az alföldi élet szépsége sok embert magával ragadott, és alkotómunkáiknak köszönhetően sok jelentős, világhíres alkotás született Szolnokról. Egy osztrák festő, August von Pettenkofen fedezte fel Szolnokot a művészet számára. Pettenkofen az 1848-49-es szabadságharc idején -mint hadifestő- járt ezen a vidéken, majd több éven keresztül vissza is járt, és vitte hírül az alföldi táj, az itt élő emberek szépségét. 1899-ben néhány itt dolgozó művész: Bihari Sándor, Boruth Andor, Fényes Adolf, Hegedűs László, Katona Nándor, Kernstok Károly, Mednyánszky László, Mihalik Dániel, Olgyay Ferenc, Pongrácz Károly és Vaszary János fordultak a Kultuszminisztériumhoz, hogy segítsék őket a szolnoki művésztelep megalakításában. A későbbiekben Müller Adolf, Mednyánszky László, Vidovszky Béla, Zádor István és Gácsi Mihály sok szép tabáni házat, utcarészletet megörökített. A művésztelepen lévő bástya nem a vár maradványa, a művésztelep lakóinak kezdeményezésére épült.
Felkeresését 5 ponttal jutalmazzuk, 1899-be repülhetünk vissza az időben.
A művésztelep Zagyva part felőli oldalán levő bejárata mellett, a fekete Művésztelep feliratú fémtábla bal felső sarkának rögzítő rudazatán van a kód.
Megtaláltam a helyet, beküldöm a kódját
Aki szeretne a játékban részt venni, és még nincs játékos kódja, a regisztrációs oldalon tud kódot igényelni.
Megtaláltam a helyet, de nem találom a kódot.
A hely leírásában információt adunk a kód elhelyezéséről. Nem feltétlen pontosan a megjelölt helynél van, de annak közelében.
A könnyebb megtalálást a felkeresési információknál leírt meghatározás segíti, mely a "Felkeresem" gombra kattintva jelenik meg.
Hogyan is néz ki amit keresni kell? Egy 3cm x 11cm műanyag bilétát kell keresni. Pl.:
Sajnos előfordul, hogy a kódot eltüntetik, megrongálják így valóban nem találja meg a hely felkeresője.
Ez esetben a hely nevének megadásával, majd az "Eltűnt kód bejelentés" gomb megnyomásával kérjük jelezd felénk a sikertelen keresést és pótoljuk a hely kódját. Ha beküldéskor a játékos kódját is megkapjuk, utólag beírjuk a játékosnak a hely felkeresését.
Azon a helyen állunk most, ami Szolnok történetében az egyik legrégebbi és mindig is szerepet játszott a városlakók életében. A legtöbbet látta Szolnok történetében, a legtöbb dologról tudna mesélni,
Nepomuki Szent János a folyók, hidak, hajósok, vízimolnárok, halászok védőszentje, egyes helyeken a bányászoké, sóbányászoké is. Szolnokon 1804-ben Győrffy Pál helyi sóhivatalnok adományából készült s
Az emlékhelyet a Közép-Tisza Vidéki Vízügyi Igazgatóság egykori szakaszmérnökségének helyén, a Tiszaligetben alakították ki. Az emlékpark a Tisza belvárosi szakaszán, a bal parti árvízvédelmi töltés k
A mai szolnoki Tisza-híd története egészen a török időkig vezethető vissza, azaz hazánk egyik legrégebbi hídja. A híd többször elpusztult és újjáépült. Jelenlegi formájában 1963-ban adták át. A híd és
Lampl Hugó-díjat kapott a Gutenberg térnél 2006-ban megépült, az egykori várfalra emlékeztető védvonal. Lampl Hugó vízépítő mérnök, a magyar vízügyi szolgálat kiemelkedő egyénisége volt. Fontos szerep
A Millenniumi ünnepségsorozat keretében 2000-ben adták át a Vincze Sándor építész tervezte parkot. A Millenniumi Emlékpark, amely a Kárpát-medencét ábrázolja, a Kárpátok vonulatától az Alpokaljáig