Idén is bajba került a Mikulás! | |
A nagy kapkodás közepette útközben elhagyta a sapkáját. | |
Mikor visszaindult az erdőbe megkeresni, a túrabakancsa is beragadt a hóba. | |
Ezt tetézi még az a tény, hogy eltévedt és fogalma sincs, hol tette le a szánját. | |
Próbáljunk meg neki segíteni! |
A feladat: keressük meg a Mikulás szerteszét hagyott dolgait.
Megkeresni úgy lehet őket, hogy az általunk javasolt útvonalat bejárod, közben a telefonoddal rögzíted merre is jársz. Ha jól csinálod, a készülék képernyőjén ki fog rajzolódni a Mikulás bakancsa, sapkája és szánja.
Hogy is induljunk neki?
Annyit már tudunk,
hogy a Parkerdőben hagyta el őket. Irány tehát a Széchenyi Parkerdő! Először is keressük meg neki
a túrabakancsát , utána a sapkáját
, majd a szánját
is.
Először is már otthon töltsd le a MapRun6-os alkalmazást a telefonodra, majd pedig a pályákat is. Az útvonalak mint pályák jelennek meg a programban, ezeken kell végighaladni, a Start jeltől , az Ellenőrzőpontokat
az erdei úton haladva a növekvő számaikat követve a Célig
. Az alkalmazás jelzi a tartózkodási helyedet és ahogy haladsz, úgy rajzolja ki a nyomvonalat.
A MapRun6 alkalmazás letölthető
Android és iPhone
rendszerű telefonra is.
Ha már fel van telepítve, keresd a következő pályákat Hungary - > Szolnok mappában:
HUNJNSZ Mikulas bakancs 2900
HUNJNSZ Mikulas sapkaja 2100
HUNJNSZ Mikulas szankoja 3600
(Ha telefonon kattintasz a fenti nevekre, a MapRun be is tölti őket.)
Ezek fogják felfedni a Mikulás bakancsát, sapkáját és szánját, mikor bejárod az útvonalat.
Ha szükséged lenne segítségre az induláshoz: PDF dokumentum a MapRun6 használatról, a pálya kiválasztást bemutatva
Az alábbi QR kódok szkennelésével is megnyithatók a pályák:
![]() |
![]() |
![]() |
Az okostelefonod megszokott útvonal rögzítő alkalmazását használhatod az útvonal megtekintésére/rögzítésére. Ehhez, a javasolt útvonalakat gpx-ben is le tudod tölteni:
mikulas_bakancsa.gpx 2900 m
mikulas_sapkaja.gpx 2100 m
mikulas_szanja.gpx 3600 m
Tudnivalók:
A teljesítést bármelyik alakzattal elkezdheted.
A javasolt kiindulási hely mindhárom útvonal bejárására a Parkerdő Széchenyi lakótelep felőli bejárata. Ezt legegyszerűbben az Aranyi Sándor utca végéről lehet megközelíteni. Kicsit többet kell sétálni, de a Kaán Károly utcai bejáratnál lévő székelykapu, vagy a Parkerdei játszótér is alkalmas az induláshoz.
Ha a MapRunnal szeretnéd bejárni az útvonalat, a bakancs és a szán teljesítése az útvonal bármely pontján elkezdhető. A sapkánál nem mindegy hol kezded, mindenképp a bal alsó sarkától indulj (kanális és a Nedves-rét találkozása).
Geomikulás:
Mikulás napján, 2024.12.06-án pénteken válik elérhetővé a Geomikulás rejtésünk is.
A hely GPS: koordinátái:
47.2061536, 20.1738039
N 47° 12' 22.1538" E 20° 10' 25.6794"
A koordinátát felkeresők a Mikulás elveszett puttonyát találhatját meg, amit a Mikulás a megtalálóknak azzal jutalmaz, hogy választhatnak a puttonyából édességet.
Ha pedig a Rudolfot a rénszarvast szeretnéd megkeresni, Őt akkor a Széchenyi lakótelep utcáit járva találhatod meg.
Rudolf 2020-ben került be a MapRun-ba, akár vele is lehet próbálkozni.
A bejáráshoz töltsd le az útvonalat gpx formátumban a telefonodra: karacsonyi_ajandek.gpx
A rajzolást lényegében bárhol elkezdhetjük. Mi az Aranyi Sándor és a Malom utca közötti Coop áruház előtti járdáról kezdtük el. Ha autóval érkeztek parkolót találtok a bolt előtt is, de a környéken is több helyen. Ha innen indultok, a fej és az agancsok rajzolásával kezdünk, ezért innen indulva adunk egy kis útbaigazítást:
A térképen jelölt kiindulási helyről, a Coop bolt elötti járdáról indítsátok a rögzítést, a járdán induljunk el északi irányba. Az óvodát félig meg kell kerülnünk, ezért a zöld kerítését elérve keleti irányban megyünk, majd követjük is a vonalát északi irányban. Az Aranyi úti négyemeletes lépcsőház 3-as és 5-ös számig menjünk majd el, de közben menjünk be az óvoda északi oldalára is kicsit.
A bal oldali agancshoz a tízemeletes előtti járdán, a 16-os számig menjünk, közben a 12-es számnál menjünk le a garázsok közé.
Ha megvan a két agancsunk, rajzoljuk meg a nyakát, a gimnázium sportcsarnokának parkolóján keresztül haladva, majd a Széchenyi körút melleti járdán, menjünk át a Lovas István utca pontházához. A pontház nyugati oldalába megyünk, hogy a farkát megrajzoljuk úgy, hogy a lottózó épületéig elmegyünk. Majd a gyalogátkelőhelyen figyelmesen átkelve, a Botár Imre utcában folytatjuk utunkat, hogy megrajzoljuk a hátsó lábát. A háztömböt megkerülve az autóúton gyaloglunk vissza. A házsor elejére visszaérkezve, a Tesco előtti járdán, átmegyünk a Karczag László utca épülettömbjének hátsó részére, ahol az első lábát kezdjük megrajzolni. Az autóúton haladva, menjünk a ház végéig, onnan pedig már járdán tudunk a másik oldalt visszajönni.
A Karczag László út elejére megyünk és átmegyünk ismét a körúton az itt lévő gyalogátkelőhelyen. Ha átértünk, egyből jobbra fordulunk és a bal kéz felől lévő parkolót és üzlethelységek épületét megkerüljük, és visszamegyünk a kiindulási helyre.