Szentendre demo tanösvény - Városnéző útvonal

Demo tanösvény!!! Bemutató jelleggel, egy tervezett szentendrei útvonal miatt lett létrehozva.

Feltöltő: Adminisztrátor

Táv: 600 m

Idő: 30 perc

Állomások száma: 3

A Virtuális tanösvény kipróbálására ajánlom az útvonalat.

Gyalogosan lehet bejárni az év bármely évszakában.

A tanösvény állomásai:

1. állomás: Fő tér

Sétánk első állomása. A Fő tér Szentendre legismertebb látnivalója, egyben a város történelmi városmagjának középpontja. A tér az egykori szerb negyed (mehala) központja volt. Műemlék barokk, illetve copf stílusú lakóházak szegélyezik. Ezek egykor többnyire a szerb kereskedők otthonai voltak. A tér közepén áll a Szerb Kereskedő Társaság keresztje, amit 1763-ban emeltek hálából, hogy a pestisjárvány elkerülte a várost. A téren található a Szentendrei Képtár, a sarkon a Blagovestenszka görögkeleti templom, mellette pedig a Ferenczy Múzeum.

A tér felett magasodik a Templomdomb, melyre hangulatos sikátorokon-lépcsőkön lehet feljutni. A tér északkeleti szélén találuk is egy ilyen feljárót, ezen megyünk fel a következő állomásunkhoz.

2. állomás: Templomdomb

A templomdombon található a város legrégebbi temploma, a vártemplom amit más néven Keresztelő Szent János-plébániatemplomnak hívak. A város legrégebbi épülete. Az 1950-es közepén folyt régészeti feltárás során megállapították, hogy a templom négy nagyobb szakaszban nyerte el mai formáját.

A lépcsősornon visszamegyünk a főtérre onnan a Görög utcán kimegyünk a Dunapartra .

3. állomás: Dunapart

Szentendre, a Duna-kanyar egyik legfestőibb és legrégibb települése. A város sokat köszönhet a Dunaának, ami a város alatt hömpölyög. Általában festői szépségű, azonban a történelem során áradásával jónéhányszor a városban jelentős károkat is okozott.

Bár a város rengeteg látnivalót tartogat számunkra, tanösvényünk utolsó állomásához érkeztünk. Ha a dunaparton sétáltunk, a Futó utcán visszajutunk a Fő térre. Köszönjük a figyelmet!

A tanösvény bejárásához androidos telefonra telepíthető Virtuális tanösvény alkalmazásunkat ajánljuk.

A helyszínen, a valóságban nincsenek állomások. A telefon lesz segítségünkre az állomások megkeresésében amihez még a tájékozódási képességünkre is szükség lesz.

Használati útmutató

Felhasználói adatok kezelése, engedélyek

Üzenet a fejlesztőnek.

Ajánlom másoknak a programot.

APK telepítés QR kód alapján:

Telepítés után keresd a következő ikont:

Képernyőképek a programról

Nyitóképernyő a feltöltött tanösvényekről:

Tanösvény áttekintő felülete:

Egy tanösvény állomás:

Térkép, az érintendő állomásokkal:

Videó az működéséről:

Térkép